• BOTOND, A MANDULAMŰTÉT ÉS A GYERMEKBIZTOSÍTÁS

    Amikor egy családdal leülünk közösen elkészíteni, a pénzügyi tervet akkor természetesen nem csak a szülőkre vonatkozó lehetőségekről – biztosítás, megtakarítás, befektetés – beszélgetünk, hanem a gyerekekről is. Minden szülő másként gondolkozik a gyermekbiztosítási…

  • A BŰVÖS SZAVAK

    Észrevettem valamit az utóbbi napokban, ami mellett lehet, elsiklik a figyelmünk a mindennapokban. A „bűvös szavak” az utóbbi időben mintha kikoptak volna az életünkből és ettől türelmetlenebbek, ingerültebbek, félreérthetőbbek lennénk – holott csodákra…

  • Játékosan a pénzügyekről

    Számunkra a legnagyobb öröm, amikor a gyerekek részére is meg tudjuk mutatni, hogy mivel foglalkozunk, és játékos formában ezt el tudjuk nekik vinni. Így történt ez május 21.-én is a Zápor utcában az…

  • Tényleg kidobott pénz a biztosítás?

    A fiatalok többsége úgy van a biztosítással (legyen az élet, baleset, betegség), mint a nyugdíj megtakarítással – ráérek még… hol van az még… A húszas éveimben még én is így gondolkoztam – így…

  • Ne adóssággal induljon…

    gyermeked a nagybetűs életbe! A gyerekek szinte semmit nem hallanak a pénzügyi tudatosságról az iskolában, ezért elképesztően fontos, hogy szülőként milyen példát mutatunk. Korábban írtunk már a gyermekek pénzügyi tudatosságra való neveléséről, méghozzá…

  • Milyen megtakarítási…

    formák közül választhatunk, ha gyermekünkről van szó? Miért legyen gyermekünknek megtakarítása? Nagyon sok kutatásból kiderül, hogy azok a fiatalok, akik megfelelő anyagi támogatást kapnak az életkezdéshez, jelentős előnnyel indulnak. Ez természetesen nem azt…

  • Az életbiztosítás a szeretteidről szól,…

    tegyél meg mindent értük még ma, a holnapért! Valószínűleg senki nem gondol bele abba, hogy napi szinten hány gyermekből lesz árva, félárva…Ráadásul az esetek nagy többségében ez hirtelen történik meg, egy baleset vagy…

  • Ezekre a határidőkre figyelj vállalkozóként!

    Vállalkozóként rengeteg határidőre és kötelezettségre kell odafigyelni. Ezek nagy részére természetesen a könyvelőnk is figyelmeztet, de a felelősség a vállalkozóé, ezért jó, ha tisztában vagy a fő dátumokkal! Nézzük a leggyakoribb határidőket 2022-ben!…

  • NYUGDÍJ-MEGTAKARÍTÁS, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN…

    Kezdjük a legalapvetőbb kérdéssel: mi a nyugdíj-megtakarítás? Ez lesz az a megtakarítási forma, amivel biztosítani tudod magadnak azt az anyagi függetlenséget, ami leghosszabb szabadságodhoz lesz szükséges. Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket: “Szeretnék…

  • A BIZTOSÍTÁST FELESLEGESEN FIZETEM?

    TÉNYLEG SZÜKSÉGEM VAN RÁ? Véleményem szerint nincs olyan biztosítás, hogy szükségtelen. És ezt nem, mint pénzügyi tanácsadó, hanem mint magán ember mondom, mert van saját tapasztalat – családtag és saját magam kapcsán is.…